2014. július 15., kedd

Német bevándorlás emlékmű avatása Mözsön

2014. július 6-án új márvány emlékművet avattak Mözsön, Anni és Elisabeth Mekl-nek köszönhetően, akik az emlékmű teljes költségét fizették. A német testvérpár, akiket 1948-ban telepítettek ki, idős korukra való tekintettel már nem vállalták a hosszú utat haza, így csak gondolatban voltak velünk.

Koleszár Ferencné, a Mözsi Német Nemzetiségi Klub vezetője köszöntőjében említette, hogy kb. 290 évvel ezelőtt érkeztek az őseink erre a földre. Amikor a török elhagyta az országot, szorgos kezekre volt szükség. Csak jóravaló és szorgos németek jöhettek Magyarországra. A Dunán ekkor nem volt még hajóút. Az első generáció a halál vadságával találkozott, a második a nélkülözéssel, és csak a harmadiknak volt elegendő kenyere. Ilyen kemény életük volt őseinknek, míg szorgalmukkal ismét jólétet teremtettek. Gyermekeik, unokáik, szorgalmuk örökösei! Tartsátok meg szüleiteket, nagyszüleiteket hálával emlékezetetekben!
Józan-Jilling Mihály, a Tolna Megyei Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke arról beszélt, hogy a török dúlás után nem csak a megyében, hanem az egész országban nagy szükség volt a szorgos német emberek munkájára. Nem ritkán rozoga hajókon vágtak neki az ismeretlennek.
Appelshoffer Ágnes, Tolna alpolgármestere pedig emlékeztetett, hogy hiába fáradoztak az itteni svábok közel 200 éven át Magyarországért, a II. világháborút követő erőszakos, szovjet politika következtében magyarországi német családok ezreit toloncolták vissza Németországba.

A Tolnatáj televízió által közvetített kis összeállítás itt tekinthető meg.


A felvételek 2014. július 6-án, Édesapám jóvoltából készültek.


Az emlékmű az avatás előtt

Az emlékmű közelebbről

Ünnepi szentmise a mözsi katolikus templomban, az emlékmű avatása előtt

Mise után, a templom előtt

Indul a menet az emlékparkba







Megérkezés az emlékparkba




Az ünnepség a Himnusszal kezdődött,  mely a Véméndi Fúvószenekar közreműködésével hangzott el

Fülöp Mónika konferált az ünnepségen

Koleszár Ferencné, a Mözsi Német Nemzetiségi Klub vezetője mondott köszöntőt

Dr. Józan-Jilling Mihály, a Tolna Megyei Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke mondott avatóbeszédet

A református egyház részéről Sipos Judit, református lelkészasszony áldotta meg az emlékművet

A katolikus egyház részéről Ravasz Csaba plébános áldotta meg az emlékművet

Ismét Fülöp Mónika

A Mözsi Német Nemzetiségi Énekkar műsora



Appelshoffer Ágnes, Tolna Város Alpolgármesterének ünnepi beszéde

Megkezdődik a koszorúzás 

Józan-Jilling Mihály, Koleszár Ferencné, Herczig Lászlóné és Appelshoffer Ágnes

A Nyugdíjas Klub részéről Csongrádi Imre és Kvanduk András

A Polgárőrség részéről Schuck Dezső, Rikker Józsefné és Dr. Szilák Mihály


A megkoszorúzott emlékmű

Az énekkar az emlékmű előtt



A koszorúk az emlékműnél


A Tolnai Hírlap júniusi számában megjelent meghívó



4 megjegyzés:

  1. Nagyon szép, igényes összeállítás. Bármelyik hírportál megirigyelhetné. Gratula a fényképésznek és a blog szerkesztőjének is.
    Feri

    VálaszTörlés
  2. Szia Kató!
    Köszönöm szépen a részletes összeállítást. Máshol semmit nem olvastam róla....
    Gratulálok!
    Kati

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen :-) Köszönjük a gratulációt!

      Törlés